Basic HTML Version
A
FINN HELYESÍRÁS FEJLŐDÉSE A
XVI–XVII.
SZÁZADBAN
45
(taivahas)
2
/ Anna meille t
ä
n
ä
p
ä
iven (tenepäivän) (meiden) jocap
ä
iv
ä
inen
Leip
ä
(m) / Ja anna meiden Sy
nn
it (welkam) andexi / ninquin me anna
mm
e
meid(h)en welgolisten(m) Ja
älä
j
ohda
t
a meit
ä
kiusauxen / Mutta p
ää
st
ä
meit
ä
pahasta / Sill
ä
ett
ä
sinun (sinulle) on waldacunda/ woima ja cunnia
ijancai
ck
isesta (ijancaickisest) nijn ijancai
ck
isehen
(ijancaicki
sen
)
/
Amen.
Bár mint fentebb jeleztem, az 1500-as évek helyesírása még korántsem
volt egységes, bizonyos hangokat már következetesen és hasonlóan jegyez-
tek le ezekben a példaszövegekben. Például az [l] és [r] hangok jelölése meg-
egyezik a maival. Az [s] hangot
s
vagy
ss
betűvel írták, de az
s
jelölhetett
több esetben hosszú hangot is (
taiuasa ~ taiuassa
= taivassa,
maasa =
maas-
sa). A [ks] mássalhangzó-kapcsolatot
x
-szel jelölték mindegyik szövegben,
és a hosszú [i] hangot is következetesen mindenhol
ij
hangkapcsolattal írták.
A négy fordítás között hét évtized telt el, a változások ennyi idő alatt is
szembetűnőek. Az 1614-es fordításban például a [j] hangot
j
betű jelöli
(joca,
johdata, ja
), míg a korábbi szövegekben az
i
-t használták fel erre
(iohdata,
ioca, ia
). A [v]-t
v
-vel vagy
w
-vel írják, tehát ha még következetlenül is hasz-
nálják ezt a kettőt (két magánhangzó között is található
w
),
u
már nem fordul
elő e hang lejegyzésére. A
kuin
már
c
-vel és nem
q
-val van írva, és egyre több-
ször fordul elő
ä
ott, ahol korábban még
e
állt (
leipä – leipen, tänäpäiven –
tenepeiuen, päste – päästä
). Az
u
jelölésében is látható a fejlődés: míg Finno
– latin mintára – [u] hangot is jelölt
v
-vel (
vnhotta
, vö. Häkkinen 1994: 459),
addig Sorolainennél már nem fordul elő ilyen. A szövegekben azonban érzé-
kelhető a sokféleség, a fokváltakozások mássalhangzó-kapcsolatainak lejegy-
zése eltérő: még több helyen találkozunk a spiránsokat jelölő
g
,
gh, dh
betű-
kapcsolatokkal
(welgolisten, iodhatta, welgholisten,. iohdata, ijancaiki
-
sudhes, meidhän).
Több esetben megfigyelhető a kettőzés vagy annak elha-
gyása, tehát a hangok hosszúságának jelölése is igen bizonytalan
(nimmes,
nimes, annamme, anname, päste, päästä).
A Miatyánk 1642-es fordítása és azt követően megjelent szövegek jól il-
lusztrálják a helyesírás változásait, és jól megfigyelhető az egységesülés is.
Itt is kövérrel szedtem a fontos változtatások eredményeként létrejött lejegy-
zési megoldásokat, ill. az 1642-es ortográfiától való eltéréseket (ezekből
nincs sok!).
2
Sorolainen a Miatyánk soronkénti tárgyalásánál már másképp írja, ezeket az eltérő le-
jegyzéseket zárójelbe tettem.