Basic HTML Version
I
N MEMORIAM
377
mény számbavételére szükségeltetnék. Esetemben ez nagyon is nyilvánvaló,
hiszen Kálmán Béla professzor olyan területeken is aktív kutató volt, amelye-
ken én abszolút outsider vagyok, ilyenek egyebek között az onomasztika és a
dialektológia.
Kálmán Bélának köztudomásúan kiterjedt volt az érdeklődési köre, a nyelv-
tudomány több részdiszciplínájába kitörölhetetlenül beírta a nevét. Ilyenek a
tudománytörténet, a névtan, a dialektológia, az etimológia és a hangtörténet, a
magyar nyelvművelés, a magyar nyelvtörténet, a hagyatékfeldolgozás, több-
ször foglalkozott a mai magyar nyelvben észlelhető változásokkal is. Gyűjtött
magyar nyelvjárási anyagot, vogul és olykor osztják szövegeket is. E részterü-
leteken elért eredményeinek legtöbbjéről megfelelő kompetencia híján aligha
szólhatnék, ezért csak a finnugrisztikai, azon belül is leginkább az ugrisztikai
tevékenységét méltathatom, mivel ezek hozzám is meglehetősen közel állanak.
Úgy vélem, egy méltatás igazán csak akkor lehet méltó a méltatotthoz, ha a
méltató az általa kifogásolható nézetekről is szól röviden – én is ezt teszem.
Kálmán Béla – tudtommal – meglehetősen óvatos ember volt, de a kommu-
nista terror által a tudományok művelőire gyakorolt nyomás ellenére ő is véle-
ményt nyilvánított a Molnár Erik által kiagyalt őstörténeti rémálom ügyében
(Kálmán 1953).
Noha a finnugrisztikán belül igazán a vogul nyelv kutatásának volt nemzet-
közileg is nagyra tartott szakembere, több alkalommal is hozzászólt szélesebb
hátterű finnugor nyelvészeti kérdésekhez (pl. Kálmán 1958, 1990).
A szakma képviselői nyilván obi-ugrisztikai, főleg pedig vogulisztikai mun-
kásságát értékelik legtöbbre. Ha munkásságának egészét tekintjük, kétségtele-
nül a vogul nyelv kutatásában tette a legtöbbet. Ennek egyértelmű bizonyítékai
a Munkácsi Bernát vogul népköltészeti sorozatához elkészített, a szövegek
magyarázataiként, jegyzeteiként közreadott pótkötetei (Munkácsi – Kálmán
1952, 1963). A magyar tudományosság nagy adósságát törlesztette a
Woguli-
sches Wörterbuch
(Munkácsi – Kálmán 1986) anyagának összeállításával,
sajtó alá rendezésével és kiadásával.
Legközelebbi rokon nyelveink, azaz a vogul és az osztják immáron jó száz
éve agonizálnak. Következésképpen, aki a még obi-ugor anyanyelvjárásán
megnyilatkozni tudó emberektől népmesét, egyéb folklóranyagot vagy éppen
köznapi szöveget jegyez fel, szinte leletmentést végez. Kálmán professzornak
hálásak lehetünk, hogy nem sajnált időt áldozni erre a meglehetősen fárasztó
és körülményes munkára. Ezeknek vogul nyelvkönyvében (Kálmán 1955),
chrestomathiájának egymást követő kiadásaiban (Kálmán 1963, 1976a, 1989)
és a vogul nyelvtani jegyzetekkel ellátott szöveggyűjteményében (Kálmán
1976b) biztosított helyet. Meg kell említenem azt is, hogy a kihalás szélén ál-