Basic HTML Version
E
NDRESZ
B
RIGITTA
52
amely bilabiális mássalhangzók (
m
és
p
) előtt lesz labiális színezetű. Meg-
jegyzi, hogy a szoszvaiban az
ī
hang igen ritka. Az
e
és a redukált
ü
nem for-
dul elő első szótagban. Második és további szótagokban pedig főleg
a, i, e
és
ü
jelenik meg. Szó végén csak
a, e
és
i
fordulhat elő. Az
u
szabályosan csak
w
előtt, valamint az infinitivus -
uŋkwe
képzőjében van meg.
Összefoglalva: Kálmán tehát jelölte a magánhangzók hosszúságát; három-
féle nyíltsági fokot és veláris–palatális szembenállást különített el. Korábbi,
leningrádi tanulmányútja előtt, írott szövegek alapján készített rendszerében
tizenötféle magánhangzót vett fel az északi manysiban. Később azonban már
csak tizenkettőt (a két allofónnal és a redukált
ü
hanggal együtt). Tehát egy-
szerűsített a rendszeren, mivel már akkor ő maga is szükségét érezte ennek.
Az újabb táblázatból hiányzik tehát:
Á
,
;
,
p
, ä, å
.
Kérdés, mennyire indokolt az általa bevezetett két magánhangzó-allofón?
A
γ
veláris zöngés spiráns, a
χ
pedig veláris zöngétlen spiráns, így mivel
mindkettő veláris színezetű, véleményem szerint nincs szükség külön
Ï
allo-
fón és betű bevezetésére, mivel az
i
mindig veláris színezetű lesz
γ
előtt és
χ
után. Hasonló a helyzet az
u
allofón kapcsán is: mivel az
m
és a
p
labiális
mássalhangzók, és az
u
is labiális magánhangzó, nem volna szükséges tehát
mindezt külön allofónnal jelölni. Ha elhagyjuk az
u
-t és
u
-t használunk he-
lyette, az az állítás is érvényét veszti, hogy az
u
szabályosan csak
w
előtt,
valamint az infinitivus -
uŋkwe
képzőjében van meg. A
w
és a
ŋkw
is labiális
mássalhangzó(kapcsolat), így az
u
gyakori előttük – igaz, más vokális (pl.
a
)
is megelőzheti:
pot
ü
rtaŋkwe
’beszélni’,
pinawe
’tétetik’. A leírtak alapján ez
a két allofón tehát akár el is hagyható a magánhangzó-rendszerből.
Ami az
e
-féle magánhangzók előfordulását illeti: az
e
ritkán ugyan, de meg-
jelenhet első szótagban (pl.
ness
’hadd, csak’). Kálmán ezzel nem számolt.
1.5.
Gulya János a finnugor nyelvek átírásával foglalkozó kötetben (1973:
112–118) javaslatot tett a fonetikus jelek értelmezésére és a magánhangzó-
átírási gyakorlat egyszerűsítésére. Ő is igyekezett fonematikus elveket érvé-
nyesíteni munkája során, mint ahogy a későbbi kutatók is. Az első szótagban
nyolcféle magánhangzót tételez fel a szoszvai nyelvjárásban, ezek:
a, ā, ē, i,
o,
„
,
u, ū
. Nem első szótagban öt magánhangzót tüntet fel:
a, e,
ü
, (o), (u)
.
Utóbbi kettő csak másodlagosan került be a nyelvbe, illetve kései jövevény-
szavakban fordulnak elő. Az általa vázolt magánhangzó-rendszerben az első
szótagi
„
helyzete bizonytalan. Ez igazából egy nyílt labiális
a
-nak tekinthe-
tő, így a veláris, hosszú, nyílt kategóriába tehetjük.
Mivel a hangsúly a szoszvaiban az első szótagra esik, Gulya – sok más
nyelvészhez hasonlóan – irrelevánsnak tartja és nem jelöli. A nem első szó-