Page 394 - FUD20

Basic HTML Version

I
N MEMORIAM
394
A nyelvi kontaktusokról vallott felfogását hatalmas monográfiában foglalta
össze:
Uralier und Indogermanen
(MSFOu 151. Helsinki 1973). A nagysza-
bású összefoglaló a szerző 60. születésnapjára készült el. Thomsen és Collin-
der munkái után új kontextusba helyezte a kérdést. Ebben a művében pozití-
van viszonyult a kérdéses érintkező nyelvek ősi rokonságához. Ez alapműnek
számít a nyelvi kontaktuskutatásban, és kitűnő kiindulópontnak bizonyult töb-
bek között Rédei Károly és Jorma Koivulehto etimológiai munkáihoz.
Joki Viipuriban született vidéki karjalai szülők gyermekeként. Édesapja
ácsmester volt. Karjalai gyökerei megnyilvánultak derűs, életigenlő habitusá-
ban. Szoros kapcsolatban állt turkológus és indoeurópai nyelvészekkel (Räsä-
nen, Collinder, Kiparsky). Jeles tanára a híres szamojedológus, Toivo Lehtisa-
lo volt. A második világháború hadifoglyai között voltak szibériai török nyel-
veket beszélők és votjákok is. (Igaz, hogy eredetileg voguloknak vélték őket,
de miután Matti Liimola vogulul szólt hozzájuk, és nem értették, kiderült,
hogy nem vogulok, hanem votjákok voltak.) Több kortársához hasonlóan kül-
földön, Stockholmban is teljesített finn lektori küldetést. Az 1959–60-as tan-
évet vendégprofesszorként Göttingában töltötte. Ebből kifolyólag nagyra érté-
kelte az efféle tevékenységet. Részt vállalt azokban a miniszteriális bizottsá-
gokban, amelyek a külföldi finn lektorok kiválasztását és a nyári nyelvtanfolya-
mok ügyeit intézték. 60-éves jubileumán az MSFOu 151. (Helsinki 1973) kö-
tetében tisztelegtek előtte kollégái és barátai.
Én először 1962 őszén találkoztam vele. Abban a félévben votják nyelvtör-
téneti előadássorozatot tartott. Lelkesen jártam az előadásokra, hiszen a pro-
fesszor igen világosan és érthetően beszélt, így könnyű volt követnem a mon-
danivalót. A tanév végén le is vizsgáztam votjákból. Ezt elégedettséggel nyug-
tázta.
Már ő volt a finnugor intézet vezető professzora, amikor 1969 őszén ma-
gyar lektori megbizatásomat elkezdtem Helsinkiben. Kint várt a repülőtéren,
és készségesen cipelte egyik csomagomat, egy motyót, amelyben paplan és
párna volt összekötözve. Nagyon jó és tapintatos főnök volt. Mindig nyitva állt
előttem illatos pipadohányfüstbe burkolózó dolgozószobája. Melegen támogat-
ta tudományos szárnypróbálgatásaimat. Megteremtette a lehetőséget arra,
hogy fakultatív vogul órákat tarthassak finnugor szakosoknak. 1971 októberé-
ben a leningrádi Herzen Pedagógiai Intézetbe szervezett néhány napos tanul-
mányutat. Akkoriban ez nagy szó volt! Engem is magával vitt. Ott találkozhat-
tam először vogul és osztják anyanyelvi informátorokkal, többek között Matra
Vahrusevával, – valószínűleg – az utolsó kondai vogullal. (Őt 1993-ban Hanti-