Page 387 - FUD20

Basic HTML Version

I
N MEMORIAM
387
hogy nem kell feltétlenül mindent újrakezdeni, és egy előadónak nem szégyen
egy-egy jó kézikönyvet felhasználni. Volt még egy szenzációs szemináriu-
munk a magyar nyelvemlékekről Szabó Dénes alapján (
A magyar nyelvemlé-
kek.
Tankönyvkiadó, Bp. 1959).
Aztán következett a rémséges I. szigorlat: magyar irodalomból Bán Imre,
nyelvészetből Kálmán Béla volt a vizsgáztató. Egy dologra emlékszem: a pro-
fesszor a finnugor népek elnevezéséről és létszámáról érdeklődött. Én elmond-
tam, amit a „kis” Zsiraiból megtanultam. Mondtam egy számot, professzor úr
mosolyogva mindenütt korrigálta. Meg voltam győződve, hogy megbuktat.
Később tudtam meg tőle, hogy ő akkortájt már ismerte az 1959-es népszámlá-
lás adatait, amelyek Zsirainál persze nem lehettek meg.
A III. év őszén a professzor tanácsára abbahagytam a latin szakot, hogy
több időm legyen nyelvészeti, s ezen belül finnugor nyelvészeti tanulmányok-
kal foglalkozni. Tavasszal a vogul szókincs eredetéről hallgattunk nála elő-
adást. 1961-ben jelent meg ugyanis nagy monográfiája a vogul nyelv orosz jö-
vevényszavairól; főként ezekre a kérdésekre koncentrált, majd Steinitz kutatá-
sait ismertette az obi-ugor nyelvek szamojéd jövevényszavairól (
Zu den samo-
jedischen Lehnwörter im Ob-ugrischen.
UAJb 31/1959). Otthoni olvasmány-
nak adta föl a tatár jövevényszavak kérdését Artturi Kannisto alapján (
Die
tatarischen Lehnwörter im Wogulischen.
FUF 17/1925). A zürjén jövevény-
szavakra Y. H. Toivonen tanulmányába kellett belenézni (
Über die syrjäni
-
schen Lehnwörter im Ostjakischen.
FUF 32/1956), amelyben ugyan az oszt-
ják nyelvet dolgozta föl, de mindig utalt a vogul megfelelőkre is. Az „öreget”
nem hatotta meg, amikor bevallottuk, hogy sohasem tanultunk németül. De
elkezdtük...
Egy finnugor nyelvészeti szakszeminárium keretében indította el szakdol-
gozatom adatgyűjtését és feldolgozását a beszélést és gondolkodást jelentő
szavakról a vogul népköltészetben. Kéthetenként számoltam be a munka állá-
sáról, ill. folyásáról.
A IV. évfolyamot, az 1962–63. tanévet Finnországban tölthettem. Taná-
raim (Papp István, A. Kövesi Magda és Kálmán Béla) jó ajánlólevelet adtak
azzal, hogy adjam át üdvözletüket finn kollégáiknak. Professzor úr felhívta a
figyelmemet, hogy keressem meg Matti Liimolát, akitől ténylegesen sok hasz-
nos tanácsot kaptam szakdolgozatomhoz. Arra is buzdított, hogy vegyek föl
minél több finnugor nyelvet, és ha lehetőségem lesz, tanuljak mordvinul, ez
ugyanis – Klemm Antal és Juhász Jenő tevékenysége után – „hiánycikk” volt a
magyarországi finnugrisztikában. Jól ki tudtam használni ezt az évet: a mord-
vin mellé felvettem a votjákot és a lappot is, megismerkedtem a finn nyelvjárá-